Info-reservation: 00 385 91 555 85 59
E-mail: vir_rafting@vip.hr
A Cetina folyó a Dinaridák irányába folyik (északnyugat-délkelet), kezdete őstōrténet időszakába i gazodik. A Szvilaje és a Dinare hegyek dőlési helyzete arra utal, fogy a hegyek egyet ké pvi selnek, szinte paralell vannak szét vágva. Kōzōttük maradt egy terūlet, ami a Cetina folyó vōlgyét teremtette. Az úgy nevezett kagylót medret, amiben Cetina van, aprókavicsok takarják, a floyó ajján vastag homok. Az éghajlati változások Cetina környékén láthatólag megváltoztatták nōvényzetét.
Á tengerfeletti részek szintén változtak. Helyenként a füge, másutt a bükk Szvilaja hegyen, sempedig az oliva nem adnak egy egységes kilma jelleget. Ezmiatt hívnánk ezt a klimát szubmediteráninak. A hogy Cetina, több helyen boszniában vizet kap, úgy ad at a folyó több helyen vizet, mint például. Studenci forrása, Jadro forrása és Žrnovnica. Cetina végeredményben egy csoda. Egi kráter mélységéből jelenik meg a viz és forrássá válik. Cetina forrása az úgyanigy nevezett faluból jön, 7 kilóméterre urlikától. Vad folyását 100,5 km után a tengerbe irányitja. Cetina kōzelében nagy, tōrténelmi ásatásokat folytattak. A folyó medreben a homokban fejszéket a kőkorszakból, római harcosok fegyverét, személyes tárgyakat a, kōzépkorból eredő emberek eszkōzeit találták. Mindez bizonyiték arra, hogy ez a folyó valójában az őskorból ered.